A kisebb veszteségek tanítanak elviselni a gyászt

Nem kell elhagynunk, akit elveszítettünk, hanem vele együtt kell továbblépnünk.

A gyász megélése a lélek edzőterme, ahol megtanuljuk, hogy képesek vagyunk megküzdeni a nehéz helyzetekkel is. A kisebb veszteséggel való szembenézés segít megerősíteni a végleges, nagyobb veszteségek egészséges feldolgozását, a szerettünk halálát. Ha ez nem sikerül, vagy elakad, egész életünkre hatással lehet. Ligetvári Anita gyászcsoport-vezetővel beszélgettünk.

– Születnek, léteznek és elmúlnak dolgok. Arra viszont kevés receptünk van, hogy mit is kezdhetünk, hogyan is élhetjük meg jól a veszteségeinket.

– Minden élethelyzet, ami egy régi elengedésével jár, veszteségnek számít. Nem is gondoljuk, hogy gyászolunk költözésnél, válásnál, szülés után, vagy amikor kirepülnek a gyerekek. Ezeket fel kell dolgoznunk. A nyugati gondolkodásmód azonban szinte száműzi a veszteségekkel való szembenézést, annak megélését és meghaladását. Emiatt magunk előtt görgetünk sok emésztetlen kisebb veszteségélményt, amik aztán ránk szakadnak, egy-egy szerettünk halálakor vagy más nagyobb életkrízisnél.

–Akár egy munkahely váltást is el kell gyászolnunk?

– Pontosan. Hiszen elbúcsúzunk a kollégáinktól, baráti kapcsolatok szűnnek meg és bizonyos értelemben a képességeinket is ott hagyjuk, hiszen az új helyen már valószínűleg más kvalitásokkal kell boldogulnunk. Valaminek vége szakad, ami addig feladatot, értelmet adott az életünknek. Minden egyes veszteség után számot kell vetnünk magunkkal, hogy ki vagyok én, mi vagyok én, mit kezdek magammal enélkül a kapcsolat nélkül, hol voltam eddig, s ezután merre tartok. Körülményeink, szerepeink által határozzuk meg magunkat. Ha valami megváltozik, az egész énképünket újra fel kell építenünk.

– Vagyis keresnünk kell egy új viszonyítási pontot, ami tartalommal tölti meg az életünket. Nem hangzik könnyűnek.

– Legalább egy éves kemény belső munka, ha egy szerettünktől, vagy megszokott élethelyzetünktől kell elszakadnunk. És nem sikerülhet anélkül, hogy az érzelmeinket ne engednénk szabadjára.

– Hogy tolerálja ezt a környezetünk?

– Rosszul és mi ennek megfelelően cselekszünk. Abból a késztetésből, hogy nem engedhetjük meg magunknak a gyengeséget, hogy lássa a világ, sebezhetőek vagyunk, inkább tagadjuk az elmúlást és rohanunk tovább. Bármit veszítettünk el, megpróbálunk gyorsan túljutni rajta.

Pedig a gyászmunkát nem lehet megspórolni, és a cél sem átlépni a veszteségen, hanem újjászületni általa.

A gyásznak nem az a lényege, hogy el kell hagynunk, akit elveszítettünk, hanem vele együtt kell továbblépnünk. Amit vele megéltünk, azt mindig magunkban fogjuk hordozni. A tudatalattink újra megformálja. Ezért van az, hogy idővel ritkábban megyünk ki a sírjához. Már nincs szükségünk a fizikai kapcsolódásra ahhoz, hogy előhívjuk az emlékét.

– Hogyan dolgozza fel a lelkünk az emlékezés napjait?

–Gyógyultnak hitt sebek nyílhatnak meg, ami fájdalommal jár, de meg kell engednünk magunknak, hogy fájjon. Nem véletlenül vagyunk kiragadva egy kicsit a hétköznapok forgatagából. Hanyagoljuk a hétvégi rutint, hagyjunk időt az elcsendesedésre, a befelé fordulásra.

Jó lenne, ha összejönnének a generációk és beszélgetnének arról, hogy mi volt könnyű az életükben, mi volt nehéz, és mi az, amit megtanultak. A gyerekeknek meséljünk családi anekdotákat.

Ilyenkor egy kicsit újra elmélyedünk a veszteségélményünkbe, megfogalmazzuk, hogy az élet mulandó, és köszönetet mondunk szeretteinknek, akik nehéz körülmények között is vállalták az életet, és mi megszülethettünk. Ha többen együtt látogatjuk meg hozzátartozónk sírját, gondoljunk arra, hogy mindannyian másként gyászolunk, hiszen más és más volt a kapcsolatunk az elhunyttal. Ki gyerekként ki, ki testvérként gondol rá. Van, aki a mécsesgyújtás után továbbmenne, míg más szívesen ott időzne még egy fél órát. Beszéljünk meg egy találkozót mondjuk az autónál, hogy mindenki a maga ritmusa szerint emlékezhessen.

– Ha a veszteség nem túl régi, nehezebb ez a pár nap.

– Ez természetes. De ha napokkal vagy hetekkel később sem csitul a gyötrő fájdalom, érdemes beszélgetni valakivel, akinek kiönthetjük a szívünket, aki értő figyelemmel meghallgat. Ha hosszabb idő elteltével sem talál ránk a nyugalom, segítő szakember segítségével ki lehet deríteni, hogy elakadt a gyászfolyamat, vagy valami olyan élményt hozott a felszínre, amelyet egy befejezetlen gyászmunka okoz.

–Jelent különbséget az elfogadásban, hogy a szerettünk teste koporsóban nyugszik, vagy elhamvasztották?

–Mindenkinek más jelenti a befejezettséget, a végességet. Az viszont tény, hogy ma már nem nagyon nyitják ki a koporsót a búcsúzásnál, ami sajnos megfoszt a folytonosság érzésétől. Pedig kutatások támasztják alá, hogy aki láthatja a szeretett személy testét élettelenül, annak számára könnyebb a lezárás.

– Egy felnőtt számára is óriási megpróbáltatás az elmúlás feldolgozása. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek?

– Már a temetésre is vigyük el őket, ez fontos. Aki távol tart egy gyereket a szertartástól, valójában ő maga fél a haláltól, csak kivetíti.

A gyerekeknek is ott a helyük a temetőben, a szülei mellett a rokonok sírjánál. Lássák, hogy a felnőttek is szomorúak néha, és sírnak. 

Nem kell magyarázkodni, a gyerekek átérzik a bánatunkat, figyelik, mi hogy reagálunk és ha kérdésük van, fel fogják tenni. Mert csak azt kérdezik meg, amire nem tudják a választ. Ilyenkor ne legyintsünk, hanem figyeljünk rájuk és válaszoljunk őszintén. A saját szintjükön meg fogják érteni, mi történik. A gyerekek nem tudják úgy megfogalmazni az érzéseiket mint a felnőttek, ezért a gyász feldolgozása esetükben nem is verbálisan, hanem a pszichológia illetve a művészetterápia eszközeivel történik. Az alkotásokon keresztül hordják ki magukból a számukra megfogalmazhatatlan érzéseket.

Tudatosan kell gyászolni

Elmaradhat a gyászmunka, ha nem tudjuk hogyan kell gyászolni, vagy nincs hozzá támogató közeg. Sokszor az idő a probléma, rohanó életmódunk és nagyon egyéni, közösségen kívüli életmódunk ugyanis arra sarkall minket, hogy újra felvegyük a fonalat. Annak, hogy a gyászmunka hiányzik, befejezetlen, vagy elakadt, jelei vannak: az illető nem tud továbblépni, felépíteni az új életét, képtelen megtartani, ápolni a szociális kapcsolatait, újakat kialakítani, illetve folyamatosan az elmúlás körül forognak a gondolatai.

Hol tudunk segítséget kérni?

A gyaszportal.hu oldalon szakemberek nyújtanak ingyenes támogatást gyászolóknak.

Az életünkhöz hozzátartoznak a veszteségek, hiszen az élet egyetlen törvénye a létezés körforgása.

Ez az írás a Kisalföld megyei napilapban jelent meg 2019 november 2-án.