Az életadás stigmái

Amikor a gyermekvállalásra készülünk vagy már a szívünk alatt hordjuk a gyermekünket, nem gondolunk arra, hogy a testképünk változásával is meg kell majd küzdenünk. Arra pedig végképp nem számítunk, hogy a szülés közben ért vágások maradandó sebeket okoznak majd nem csak a testünkön, hanem a lelkünkben is.

                                        Fotó: DS Photography, LLC

A gyászterápiában használatos az előgyász kifejezés, amit akkor élünk át, amikor egy szerettünkről tudjuk, hogy nagyon beteg és meg fog halni. Ebben az esetben van időnk megbeszélni vele mindent amit szeretnénk, rendezni tudjuk az addig lezáratlan témáinkat, békével tudunk elbúcsúzni tőle. Ilyenkor a gyászfolyamatunk már a végső búcsúzás előtt elkezdődik és nem lesz annyira traumatizáló, feldolgozhatatlannak tűnő a halála utáni hiánya.

A gyásznak ezt az előszakaszát élhetjük meg akkor is, amikor valamilyen oknál fogva tudjuk, hogy a kisbabánk világrahozása műtéttel, az az császármetszéssel fog megtörténni. Ilyenkor tudatában vagyunk, hogy a testünkön lesz egy vágás és annak a hegét életünk végéig viseljük majd.

Mivel különbözőek vagyunk, így különböző módon éljük meg ezeket a sebeket, amiket én az életadás stigmáinak hívok.

Win-win helyzet

Van aki egyáltalán nem érzi ezt problémának, sőt a hegre nézve kellemes érzései támadnak, hiszen csak így tudott maradandó károsodás nélkül életet adni a kisbabájának, vagy ő maradt életben, és így aktív, egészséges édesanyja tud lenni a gyermekének. Ebben az esetben nem marad feldolgozni való, mert egy win-win (nyer-nyer) helyzet jött létre. Erre a stigmára potizív áldozatként tekinthetünk.

A szülés egy alternatívája

A másik helyzetben, amikor a várandósság alatt kiderült, hogy csak császsármetszéssel tudja világra hozni a babáját és ezt el is fogadja. Valójában nem élt meg traumatikus helyzetet, és a szülés egy alternatívájaként könyveli el magában a helyzetet. Ilyenkor a testet ért vágások, beavatkozások semlegesek maradnak számára. Ebben az esetben spontán elindul az előgyász, a régi -vágásmentes- testkép elengedése és az új elfogadása.

A trauma, a gond abban az esetben alakul ki, amikor a várandós hölgy -bár tudja, hogy nagy esélye van a császármetszéses szülésnek- bízik, reménykedik abban, hogy mégis meg tudja majd szülni természetes úton a kisbabáját, de nem így alakulnak a dolgok. Ilyenkor haraggal, utálattal tud a hasán lévő sebre tekinteni.

A szülésélmény feldolgozásra hozzám forduló anyák a következő kifejezésekkel illetik a császármetszésből eredő hegüket, illetve a testüket:

Megcsúfított, szégyenfolt, kudarcvonal, megbélyegzett, skarlátvonal.

Anyatörténet:

Adrienn, első kisbabája születése után 8 hónappal keresett meg. Gondjai voltak a kisfiához való érzelmi kötődésében, az anyaságával kapcsolatos kompetenciájával, valamint a férjéhez és az édesanyjához is csak ingerülten tudott csak szólni. Férje szexuális közeledését elutasította, mert úgy érezte, hogy a teste el lett csúfítva a vágással, és így már nem érezte magát vonzónak. Az első három hónapban a szoptatással is nagyon sok gondja volt (kisebesedett mellbimbók, emlőgyulladás), szerinte azért, mert a császármetszés miatt nem lehetett eleget együtt a kisfiával az első napokban. Szerencsére a szoptatási nehézségeket egy gyermekágy- és szoptatástámogató szakember segítségével hamar megoldották.

A testén lévő sebek már rég beforrtak, de a lelkén még nem.

Elkezdtük a régi, sérülésmentes testképének az elgyászolását. A tematikusan felépített légzésfolyamatok segítették az elengedésben, a tehetetlenség, a harag majd a szomorúság biztonságos körülmények közötti megélésében.

Néhány hónap közös munka során, szép fokozatosan sikerült megbékélnie a testén ejtett sebbel. Már nem stigmaként, hanem egy bezárt ajtóként tekintett rá, ahonnan egy életet segítettek ki biztonságosan.

Újra egészségesen tudott kötődni férjéhez és édesanyjához, elkezdte érezni a saját anyai kompetenciáit. A terápia végén úgy érezte, hogy készen áll a második baba vállalására is.

Minden megélt esemény nyomot hagy bennünk és hatással van a jövőbeli érzelmeinkre, döntéseinkre. Ha valaminek az elvesztésén nem tudunk továbblépni, akkor érdemes segítséget kérnünk, hogy a jövőnk harmonikus megélésben ez a traumatikus élmény már ne akadályozzon bennünket.