Az életadás stigmái
2019.10.22.Hogyan dolgozzuk fel a veszteségeinket?
2019.11.02.Az egyik kliensemmel a szülésélményéről beszélgetve egyetértettünk abban, hogy mennyire fontos a testi felkészülésen kívül az érzelmi és pszichés felkészülés is. A szülés során sok nehéz vagy traumatikus helyzetet el tudunk kerülni, ha már a várandósság előtt vagy alatt, a bennünk lévő tudatos és tudatalatti érzelmi sérüléseket, traumákat feldolgozzuk.
Nóra elmesélte nekem, hogy amikor elindult az első gyermekével való vajúdása egyfolytában az édesapjára gondolt. Úgy érezte, mintha jelen lenne a szülőszobában az édesapja. Mivel Nóra egy nagyon érzékeny hölgy és a szülés -nyugodt körülmények között- egy transzélmény, ezért először erre gondoltam, hogy egy kihegyezett, pszichésen kinyílt állapotban volt és ebbe kúszott be az apai jelenlét.
Amikor elkezdtem kérdezni az édesapjával való viszonyáról, akkor kiderült, hogy az édesapjával kapcsolatos kora gyermekkori negatív élményei aktivizálódtak a vajúdás alatt.
A szüléstörténet egyben családtörténet is
Nóra 2 éves volt, amikor a szülei elváltak. Ettől fogva az apa minimálisan, majd később egyáltalán nem volt jelen az életében. Amikor felkereste őt, elutasítást kapott tőle, mondván ő már az ”új családjával” akar foglalkozni. Így kielégítetlen és lezáratlan maradt az apa-lánya kapcsolatuk. Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy a fájdalom és szomorúság ellenére folytatjuk tovább -apánk nélkül- az életünket, de a hiánya okozta űr csak egy vékony fátyollal van letakarva, ami a vajúdás alatt az első negyed órában tovaszáll, és újra megjelennek a fájdalmak, hiányok, elutasítások okozta szomorúságok és ez lelassíthatja vagy éppen meg is állíthatja a szülést.
Az életünk egy szakaszokból álló folyamat. Néhány szakaszváltás elég egyértelmű, ilyen például az esküvő is, ahol az egyik legszebb jelenet, amikor az apa odakíséri a vőlegényhez a menyasszonyt és átadja lányát. Ezzel jelezve, hogy ő megtette az apai kötelességeit. Gondoskodott róla, vigyázott rá, érzelmi és fizikai biztonságot teremtett neki. Az esküvő után ezek a feladatok a férjre hárulnak, ő teremti majd meg a biztonságot. Ahhoz, hogy a nő megfoganjon, esetünkben pedig háborítatlanul szülni tudjon, elengedhetetlen, hogy bízni tudjon a férfiakban. Amikor nincs jelen fizikailag vagy érzelmileg az apa egy lány életében, akkor ez az életszakasz váltás nem, vagy csak sérülten tud megtörténni, és ennek a következő női szerepek látják a kárát.
Hogyan is tudna egy nő anyává válni, ha az apjáról nem tudott érzelmileg leválni? Hogyan tud a férjére figyelni, amikor még mindig az apjától várja a figyelmet, a törődést vagy a dicséretet?
Csak úgy, ha feldolgozza, elfogadja az apa fizikai és/vagy érzelmi hiányát.
Nórával a légzésfolyamat során megkerestük, hogy honnan érzi az apai közömbösséget, a figyelem hiányát. 5 hónapos koránál érezte először, hogy a testében nő a feszültség, nehézséget érzett a mellkasánál, a torkánál és a fejében is megjelent a gyerekkori migrénjeihez hasonló nyomásérzet.
Amikor elfogadta, hogy ennyit tudott az édesapja adni, mert neki is csak ennyi volt az „érzelmi tarsolyában”, akkor enyhültek a feszültségek a testében. Felismerte, hogy felnőttként sokkal több lehetősége van, jobban ki tudja magát fejezni, a hiányérzeteit meg tudja fogalmazni és el tudja mondani a vágyait.
Felismerte, hogy most már megbízhat a férfiakban, kinyílhat feléjük.
Tudatosodott benne, hogy az a félelme, hogy a férje elhagyja, a házassága felbomlik, az édesapjával való kapcsolatából eredt.
Ezután a saját nőiségével és a női szerepeivel is a harmonikusabb kapcsolatban került. Már nem édesapja reakcióin keresztül értékelte önmagát, hanem felismerte, hogy önmagáért, magáért a létezéséért szerethető.
Anyaként is kompetensebbnek érezte magát, és sokkal nyugodtabb és harmonikusabb lett a kapcsolata a kisfiával.