Fogantatás ágyban, párnák között

Miért sikerül könnyen, nehezen vagy sohasem?

Kamaszkorunktól fogva azt az intelmet halljuk lányként a szüleinktől, hogy várandósok ne legyünk, fiúként pedig, hogy nehogy teherbe ejtsük a kedvesünket!

Aztán elérkezünk abba az életszakaszunkba, amikor megtaláltuk a megfelelő párunkat és eldöntjük, hogy gyermeket szeretnénk. Jogosan úgy gondoljuk, hogy végre felszabadultan szeretkezhetünk, nem kell már a teherbeeséstől félnünk. Együtt örülünk a baráti vagy kollegális körben történt fogantatásoknak, születéseknek, és úgy érezzük, hogy mi leszünk a következő szerencsés pár, akiknél megfogan az újabb lélek.

Az első néhány hónap fogantatási kudarcai után megszáll minket valami halvány szomorúság és egy kis rossz előérzet. Persze ilyenkor még nem gondolunk semmi rosszra, elhessegetjük a kellemetlen megérzéseinket. Összekapaszkodunk a párunkkal és újabb szelet fújva közös hajónk vitorlájába tovább megyünk az fogantatás vizén. Előkerülnek azok a történetek, amikor egyik-másik ismerős párnak kicsit nehezebben jött össze a baba, és vigaszt, reményt találunk benne, hogy lehet, hogy nálunk is ez történik. Nagyon hamar akartuk, túlságosan akartuk, talán a munkahelyünkről akartunk menekülni az anyaságba (ami egyébként egyik oka lehet a fogantatási nehézségnek).

Eltelik egy-másfél év, és az internetet olvasva azt javasolják, hogy ilyenkor már el kell menni kivizsgáltatni magunkat, hogy testi szinten mi lehet a fogantatási nehézség oka?

Megint nagy levegőt veszünk, elmegyünk. Ezt nőként megszoktuk, hiszen jó esetben évente egyszer meglátogatjuk a nőgyógyászunkat egy kontrollvizsgálat erejéig.

Mivel a fogantatáshoz két ember kell, a párunknak is el kell mennie egy-két vizsgálatra, és ilyenkor már nagyon sérül az intimitás. Egy olyan témában kell megnyílnunk, ami halvány fények, kényelmes ágyak, zárt ajtók mögé valók, nem egy nőgyógyászati vagy urológiai rendelőbe.

Ilyenkor már sérül az egymásba vetett bizalom is, hiszen, ami a párkapcsolat, a házasság lényege, hogy ketten létrehozzunk magunkból, egymást ötvözve egy új életet.

Az egyik módszer elmélete azt mondja, hogy az ember nem tartozik a szüleinek azért, mert életet adtak neki és felnevelték. Azzal tudja viszonozni, háláját kifejezni, ha sikeres lesz a saját életében, és ebbe az is bele tartozik, hogy továbbadja a szüleitől kapott életet.

Amikor egyre kisebb ennek az esélye, egyre több kudarcot, veszteséget kellett már átélni, akkor tudatalatt belép a bűntudat is, hogy nem vagyok képes továbbvinni a családi energiát, nem tudom a szüleimnek meghálálni az én életemet.

Érdemes ilyenkor a testi szintről az érzelmek, a psziché szintje felé is fordulni, mert nagyon sok lelki oka lehet a fogantatási nehézségeknek.

Az élet és családtörténetekből kiindulva nagyon szépen fel lehet bontani és sérülésmentesen újra lehet szőni a fogantatás szálait, megszüntetve az akadályokat.

Ilyen akadályok lehetnek többek között a tudatos vagy tudatalatti félelmek, a családi traumák, tragédiák, a családi titkok, az előző generációk veszteségélményei, a be nem fejezett gyászok, a fogantatási, a méhbeli és a születési élményeink egyaránt.