Az ajtó, ami csak belülről nyílik

A művészetterápia nagy hangsúlyt helyez a természet körforgására és az életszakasz váltások fordulópontjaira. Ilyenkor valami ott bent változik a lélek szintjén. Ez a változás pedig számvetéssel és elengedéssel jár. Létünk ezen szakaszaiban le kell mennünk a saját mélységeinkbe és elrendezni az érzelmek és a lélek szintjén az eddig félretett, fel nem dolgozott fájdalmakat, csalódásokat, veszteségeket.

A női testi változókor már a harmincas éveink közepéről elindul, amikor is elkezdenek csökkenni a női hormonjaink. Ekkor még valószínűleg észre sem vesszük a változást. Elindulunk a fizikai termékenységünkből a szellemi termékenységünk felé. Ez egy hosszú út. Valaki hegymenetnek és valaki meredek lejtőnek érzi, amely testi, érzelmi és lelki szinten is megráz, megteker és talán el is tör minket. A női létnek ez egy ugyanakkora változása, mint a szülés, amikor életet adunk és ezzel együtt több évtizedig tartó új szerepbe kerülünk.

Sajnos szinte csak a kellemetlen fizikai változás és azok veszélyeire hívják fel a figyelmet, és csak testi oldalról kaphatunk mesterséges támogatást. Valójában ez egy nagyon mély belső változás, aminek elakadásairól és még megoldandó feladatairól jeleznek a hőhullámok, az éjszakai izzadások, a feledékenységek, a szapora szívverések, a szorongások és a többi fizikai és érzelmi tünetek.

A méhünkről és petefészkeinkről azt mondják (általában férfiak!), hogy a menopauzában veszélyessé válnak számunkra és talán biztonságosabb megszabadulnunk tőlük. Mivel nem ismerjük magunkat, az életünk feladatának és értelmének változását, el is hisszük nekik.

Pedig-már nem is olyan újnak számító kutatás szerint- a petefészkekben a petesejt érlelés csökkenésével párhuzamosan egy új sejtréteg kezd el aktivizálódni, ami különböző újabb, eddig nem létező vegyületeket kezd el termelni. Tehát búcsúban ott van az üdvözlés is! A természet soha nem is volt és nem is lesz pazarló. Egyik szervünket sem alakítja két évtizednyi használatra. Szükségünk van rájuk életünk végéig, csak talán más oldalról.

Szerencsére ma egyre nagyobb lehetőségünk van megérteni önmagunkat, a testünkben és a lelkünkben végbemenő változásokat, és ezek tudatában jobban szembe merünk nézni saját félelemeinkkel.

Változónő történet

Egyik középkorú hölgy ismerősöm mesélte, hogy fél évig kínozták hőhullámok. Mindent elolvasott róla, hogy mi lehet a fizikai és lelki háttere. Konzultált orvosokkal, alternatív gyógyítást folytató szakemberekkel, de a tünetei nem csökkentek. Aztán a sokadik kellemetlen helyzetben rátörő hőhullám után úgy döntött, hogy elkezdi megérteni a teste üzenetét. Hiszen ez belőle jön, így nem keresheti a valódi és végleg megoldást a kinti világban. Önmagába kell leereszkednie, mint egy jó barlangásznak. A következő napokban elkezdte írni a hőhullámai alatt feltörő érzelmeket. Talált egy jó nagy adag haragot, csalódottságot, bűntudatot, fájdalmat és szomorúságot. Egyik ilyen önmagához fordulásakor rátört egy katartikus sírás. Benne volt a sikertelen házassága miatti dühe, az elveszített magzata miatti be nem fejezett gyásza és annak fájdalma, az édesanyja nehéz sorsa iránt érzett szomorúság, és az amiatt érzett bűntudat, hogy neki könnyebb és sikeresebb élete van. Órákon át ömlöttek a könnyei és még a következő napokban is rátört egy-egy tisztító sírás. Pár nap után megkönnyebbülést és befejezettséget érzett, valamint erőt és bátorságot az eddig meg nem valósított vágyai beteljesítéséhez. Azt mondta, hogy valójában ezután a folyamat után érezte magát életében először önazonosnak. Azt gondolom már mondanom sem kell, azóta nincsenek hőhullámai!

Mint ahogy a természet is megadja magát az örökös születés és elmúlás változásának, úgy nekünk is időről időre meg kell újulnunk, és ehhez emlékeznünk kell Tom Peters szavaira: A változás olyan ajtó, amely csak belülről nyílik.